Újra itthon

Üdv Mindenkinek!

Hááát, jó rég írtam már!!!

A legutóbbi bejegyzés óta sok minden történt.

Először is, befejeztük a gyakorlatokat, voltak kint anyáék, velük még kirándutunk egyet, aztán hazaköltöztünk. Két kocsi sem volt elég, az egyik biciklit Gyuri hozta haza

Aztán alig értünk haza, már rohantunk is Miskolc felé, mert betűépítő hétvégénk volt a Gólyatáborra, aztán aug. 25-30 Gólyatáborban voltunk, ami fergeteges volt, aztán szervezkedünk az Ökörsütésre, szóval nem unatkozunk.

Időközben az esküvőt is elkezdtük szervezni, lefixáltuk a helyszínt, és így a időpontot: 2010. június 26. lesz a nagy nap!!
A “hivatalos” eljegyzésünk pedig szeptember 19-én lesz Kónyban, összehozzuk a két család szűkebb részét, bár már a nagy része ismeri egymást…de még nem buliztak együtt..majd most ..Lesz vaddisznópörkölt bográcsban készítve, bőrös disznósült kemencében készítve, anya házi savanyúságai, fincsi borok, és a kihagyhatatlan wiskey…legalábbis remélem
Már a karikagyűrűk is megvannak, de majd csak 19-én húzzuk egymás ujjára. De várom már.

13-án lesz az ökörsütés, utána, ígérem, ha időm engedi, folytatom a blogírást!!!

Addig is legyetek rosszak!

A hétvége N.3./Vasárnap

Vasárnap kora reggel (na jó, nem olyan korán..8kor) keltünk, összepakoltuk a cókmókunkat, reggeliztünk, és útnak indultunk Neuhausen am Rhein felén, vagyis a Svájban található Rajna-vízeséshez, amit Európa legnagyobb vízeséseként tartanak számon, nem a mérete, hanem a lezúduló hatalmas víztömege miatt (másodpercenként 1850 köbméter víz).

Szerencsénk volt, mert már a sátorbontás alatt gyülekeztek a felhők, aztán, mire egy óra múlva (kis kerülő után, útlezárás miatt) megérkeztünk Neuhausenbe, már teljesen beborult az ég, és csöpörgött az eső. Az útikönyv azt írta, hogy a vízesés napos reggeleken, vagy kora délutánokon a legszebb, mert olyankor a vízpermetre szivárvány-színeket varázsolnak a napsugarak. Mi ugyan erről lemaradtunk, de azért így is kellően lenyűgözött minket a látvány.

Mi pulcsiban is szinte fáztunk, ő nem :-)

A vízesést kettészelte egy kiemelkedő szikla, amelyre ilyen sárga hajóval szállították a turistákat, hogy felmásszanak rá. (lépcsőn, korláttal) Mi inkább kihagytuk…

A kocsihoz menet elkezdett zuhogni az eső, így felvettük a kedvenc esőkabátjainkat.  

Majd másfél- két óra út után ismét osztrák földön voltunk, de nem teljesen Innsbruck felé vettük az irányt, hanem célba vettük Vaduzt, Lichtenstein fővárosát.

A rosszidő végig követett minket, de mi nem búsultunk, kitartottunk szándékunk mellett..;-)

Végül csak megláttuk a táblát: …

…és az egyik legszemrevalóbb látnivalót, a kastélyt, ahol elvileg az uralkodó és a családja lakik, így bemenni viszont nem lehetett.

Így hát beültünk egy kávéra, de amikor olvastam, hogy kapható lichtensteini sör, feláldoztam magam, merthogy Gábor vezetett, így nem ihatott belőle, így nekem kellett megkóstolni, úgyhogy azt rendeltem. Finom volt.

Hazafele úton az idő is kezdett tisztulni, egy ideig még a nap is kisütött, majd Innsbruckba érve hatalmas eső és vihar fogadott minket, és az esős idő még azóta is tart.  Annyira azért nem bánkódom, mert szerencsére a pénteki és szombati ragyogó idő felejthetetlen hétvégét ajándékozott nekünk. 3 nap alatt 3 ország…:-P

A hétvége N.2./Szombat

Szombatra Konstanz és a Mainau sziget (Virágsziget) felfedezését terveztük.

Reggel reggeli után beautókáztunk a városba, leparkoltunk, és mivel kávéért kiáltott a szervezetünk, beültünk a sétálóutcán egy kávézóba.

 hmmmmmmmmmm nyammmiiii

Aztán nekiindultunk:

A kikötő.

A határ Németország (Gábor) és Svájc (én) között…

…mely ehhez hasonló jelekkel jeleztetik ( Ez a szerelem jele..)

Imperia szobor a kikötőben.

Előtérben Zeppelin emlékére állított szobor, háttérben a Miasszonyunk templom.

A zsinat épülete.

Rheintorturm, avagy a Rajna hídját védelmező torony..legalábbis régen.

Rajna, híd, óváros.

 Kilátás a Miasszonyunk templom tetejéről a városra…

…és a tóra.

Délutánra Mainau szigetre értünk.

 A sziget bejáratához vezető ősi fasor.

Első állomásunknál, a pillangóházban szép pillangókat és virágokat láttunk.

Ezt a lepkét könnyű volt lefotózni, ugyanis nappal alszik, mint a bunda.

Folytatva a túrát érdekes és szép helyeket fedezhettünk fel.

Virágágy.

Szőlőskert és a svéd torony.

Kilátás a mediterrán teraszról.

Egy kedves szökőkút.

Olasz rózsakert.

A Bodeni tó virágokból.

Olasz lépcső.

A kimerítő, de gyönyörű túra után visszatértünk a kis szigetünkre, kis pihenés és tóbanfürdés (most én is egészen hosszú időre bemerészkedtem) után pedig ettünk egy igencsak ízletes halvacsorát Georg’s Fischhütte-jében.

Vacsi után a kertek alatt elsétáltunk a kikötőbe, ahol éppen bor- és halfesztivál volt. Ezt a fotót útközben készítettem, nekem nagyon tetszik, teljesen tükrözi a sziget jellegét.

A parton ülve a két “belépőnkkel” meg egy üveg hihetetlenül finom helyi roséval.

Majd meghallgattuk egy német népzenét játszó zenekart, akik fergeteges hangulatot varázsoltak, az emberek a padokon állva énekelték a Bódeni tó “hímnuszát”…:-) Majd hazasétáltunk, leültünk egy kicsit a partra nézni a tüzijátékot, amely a svájci oldalról látszott, ugyanis Svájcban augusztus elsején nemzeti ünnepet ünnepeltek. Szép kis nap volt!!!!:-)

A hétvége N.1./Péntek

Üdv Mindenkinek!!

Már réges rég eldöntöttük, hogy valamelyik hétvégén el kellene látogatni Svájba, és hát miért ne mennénk, sőt, menjünk sátorozni, és menjünk Konstanzba, ami bár Németországban van, de ha valaki megnézi a térképet, az rögtön rájön, hol van itt a turpisság.

Szóval július 31-én, pénteken délelőtt elindultunk Konstanz felé.

Bár az idő nem volt olyan tiszta és napos, de a látvány így is szép volt.

Nem csak felhők takarták el a Napot, de elég hideg is volt, így, amikor megpihentünk az Albergpass-on vezető útunk felénél, bizony jól esett a forró kávé…

(Az a pici valaki a középső piros ernyő alatt én vagyok..)

Majd kb. 1.5 óra után átléptük a határt: Helló Svájc!! Az útunk tehát Svájban, a Bodeni tó partján vezetett (mivel itt az autópálya használatához éves bérletet kell venni..), ami, annak ellenére, hogy kicsit hoszzú, de szépséges látvány, a falvak, a házak olyan svájciasak…;-)

Fél egy körül pedig már közel volt a cél: Reichenau sziget, ahol a sátrunkat készültünk felállítani a helyi kempingplaccon.

A sziget bekötőútja..

Szerencsére még akadt hely nekünk is…

…És Gábor hamar el is készült, míg én kipakoltam a cuccokat a kocsiból.

Aztán megebédeltünk az Innsbruckban vásárolt fincsi zöldségekből, kenyérből, meg májkrémből, majd átvedlettünk fürdőruciba, és irány a part…mert már nagyon melegünk volt…

Engem azért bíztatni kellett: “Csak egy kicsit hideg a víz, gyere nyugodtan!!

Végül én is bemerészkedtem, de nem sokáig, mert tényleg nagyon hideg volt a víz, inkább kifeküdtünk napozni, majd miután megszáradtunk elindultunk felfedezni a környéket. A kempingből egy kis ösvény vezet a tó mentén körben. Elindultunk az egyik irányba. Még korábban iformálódtam a szigetről, mely a zöldség és gyümölcstermesztéséről, és borairól híres. A szigetnek olyan speciális klímája van a tó miatt, hogy a sziget lakóinak megélhetést biztosít: gyönyörű salátamezők, üvegház üvegház hátán, szőlőskertek, rengeteg virág, és ami nekem nagyon-nagyon megtetszett, hogy a műveletlen területet sem hagyják csak úgy gazosodni, hanem csodaszép virágos rétet varázsolnak oda…

Miután visszatértünk a sétánkból, megittunk egy kávét, hogy bírjuk naplementéig..

De naplemente előtt azért még a másik irányba is felfedeztük a szigetet, ugyanúgy kis, kertek alatti utacskán.

(Egy érdekes, és elgondolkodtató észrevétel: A kis ösvényen elszórtan kis asztalkákon zöldségek vannak kipakolva, árral ellátva, mellette kassza. Senki nem őrzi…

 ))

Végül csak eljött a naplemente ideje, úgyhogy elővettük sátrunkból a vörösborunkat, praktikusan beállítottuk a tóba hűlni , leültünk egy padra egy fűzfa alá, és a fűzfa ágai között élveztük, ahogy a Nap egyre lejjebb és lejjebb vándorolt…

Naplemente után mórikáztunk még egy kicsit a fényképezőgéppel…

….aztán eltettük magunkat másnapra.

A júliusi havazás

Tegnap, július 18-án egész nap esett az eső Innsbruckban. Ilyenkor a hegyekben már hó esik, főleg azért mert hideg  is volt.  Ma reggelre, mikor a felhők elvonultak meg is láttuk a havas hegyeket:

Jobb oldalon a Patscherkofel..:-)

Kilátás a koli tetejéről.

Kilátás a szobánkból.

Anya+Apa látogatása

A legutóbbi bejegyzésem óta megkezdtük a nőgyógyászat gyakorlatot, ami egész érdekes, jó sokat vagyunk műtőben, néha az ambulancián, s mivel az osztályon nincs semmi tennivalónk, így ebéd után, de legkésőbb fél3-3 körül mindig eljövünk, szóval nem olyan megterhelőek a napjaink. Július 4ről 5re eső éjszaka megérkezett Geri, Gábor egyik unokatestvére, aki két hét sebészetgyakorlatra jött. Vele rögtön elmentünk a Bergiselre, ahol épp edzett egy síugró, aztán igyekeztünk minden napra kitalálni valami érdekes programot, hogy ne unatkozzon … nem is unatkoztunk, sőt nem is aludtunk sokat azon a héten. Aztán pénteken, július 10-én megérkeztek szüleim a hétvégére.

Hogy kellőképp kihasználjuk az időt, szoros programot szerveztünk, szóval ahogy megérkeztek, kajáltunk (általam készített tiroli specialitást: Tiroler Speckknödel Sauerkrauttal), aztán be a kocsiba, és irány Stans, ahol mi Gáborral már voltunk (előtte szombaton, csak még nem volt időm leírni). Stans Innsbrucktól kb. fél órányira van, és egy gyönyörű Wolfklamm nevű út vezet egy zuhatag mentén egy, a hegyre épült bencés apátsághoz.

Ez a labda már akkor is ott volt, amikor Gáborral ketten mentünk fel.

Az apátság éttermében ittunk egy jópofa sört, aztán hulla fáradtan legyalogoltunk, hogy itthon pihenhessünk a másnapra tervezett 4-tó túrára.

Szombaton, július 11-én Kühtai felé vettük az irányt, hogy egy rég áhított túrát tehessünk, a 4-tó túrát. Amikor kiszálltunk a kocsiból, hááát, gyorsan mindenki kapkodta elő a hátizsákjából a meleg holmiját, ugyanis míg Innsbruckban 25 fok, Kühtaiban 10 fok volt. Megvettük a jegyeket, és a felvonóval 2020 méterről kb. 2400 méterre mentünk fel. Fújt a szél, hideg volt, néhol még hófoltok kandikáltak, de  mi lelekesen elindultunk felfedezni a 4 tavat, ami tulajdonképpen 5 tó, az ötödik egy hatalmas víztározó. Anya és Geri kölcsönkapták a túrabotunkat, hogy ők is kipróbálhassák, milyen egy igazi túrabottal túrázni…érdekes volt, ahogy az elején anyának tanítottuk, hogyan is kell használni. Hamar el is érkeztünk az első tóhoz, majd a másodikhoz, aztán elhaladtunk egy Hütte mellett, majd a víztárolóhoz is elnéztünk, visszafele virágokat gyűjtöttünk az otthoni sziklakertbe, majd beültünk a Hüttébe, ott felengedtünk, mert amúgy baromi hideg volt, aztán a másik 2 tavat érintve legyalogoltunk Kühtaiba. Jó kis túra volt…nem is volt gond este az alvással.

Gábor és Geri a mögöttünk lévő felvonóban.

Gábor tanítja anyát a bottal járni..:-)vicces volt

Jól beöltöztünk

A víztározó felé..

Egy kis pihi..

A víztározónál.

Melegedés a Hüttében..

Lefele úton a felhők is megérkeztek..

Pacikat is láttunk..

..Anya meg is simogatta őket..

 Anya-manó és a virágok

Vasárnap pedig Kufstein várát látogattuk meg, akkor már Geri anyukája, tesója, és a tesójának a barátnője is velünk tarott. Arról sajnos a mi gépünkkel nem készült fotó, apáék pedig onnan már rögtön hazaindultak, de Kufsteinről már úgyis írtam, úgyhogy olvassátok el újra !!

Most kedden pedig Gábor szülei és húga is eljöttek pár napra, de majd arról Gábor ír, legalábbis remélem

Pápá

“Boldog július 1-ét!:-)!”

Ma reggel, amikor felkeltem, Gabcsi, aki már 2 órája ébren volt, odaült mellém, odaadta a már szokásos bögre kávémat, és akkor azt mondtam neki vigyorogva: “Boldog július elsejét!” Mire Gabcsi kérdezte, hogy ezt meg miért mondtam?! Mire én: “Nem tudom, csak úgy eszembe jutott, hogy ma július első napja van ” Szóval így indult a nap…

Aztán Gabcsi felvetette, hogy mi lenne ha ma a kedvenc kis Hütténkben ebédelnénk a Patscherkofel déli oldalán, ahol az a szép kilátás van. Ok, mondtam, benne vagyok.

És pár óra múlva ott ültünk a Hütte egyik asztalánál előttünk egy-egy üveg Edelweiss, egy-egy pohár helyi készítésű almapálinka, egy-egy tányér leves…szóval jól megebédeltünk. Már indultunk volna visszafelé, amikor Gabcsi azt mondta, menjünk már fel oda a dombra a zászlóhoz. Hát felmentünk. Aztán jött a nagy meglepetés: Gabcsi egyszercsak letérdelt, elővett egy szép ékszerdobozt, felnyitotta, ott csillogott benne egy gyönyörű gyűrű, és azt mondta, hogy legyek a felesége. Én pedig, mikor már szóhoz jutottam a meglepetéstől, azt mondtam, hogy a felesége leszek.:-):-)

Tehát hallja meg ország-világ, hogy nagyon-nagyon szeretjük egymást, és összekötjük az életünket!!!!:-):-)

Neurológia

Hétfőn (15-én) pedig ismét munkába álltunk, ugyanis megkezdtük 2 hetes neurológia gyakorlatunkat. Reggel megbeszélés, majd infúzió-felakasztás, branül-szúrás, vizit, majd betegfelvétel, status-diktálás, és hamar el is telik a nap….volt, hogy 5ig bent voltunk. De nem is baj, sokkal jobb, hogy sok a dolog, így nem unatkozunk.

Azért szórakozásra is van alkalom, hétvégén vizilabda mecs volt és buli, most pedig irány Birgitzbe Gyurihoz, főzünk egy kis körömpörköltet, meg pacalt……:-) hmmmmmmmmm a hazai ízek.

Na szép napokat Mindenkinek!

Gulyás-party

Végül, hogy kerek legyen a szabad hetünk, Feri vezényletével, és jóvoltából (mivel ő hozott bográcsot magával) rendeztünk egy gulyásfőzést Kranebittenben, egy hatalmas tisztáson, ami direkt ilyen célra van kialakítva, van ivóvizes kút, pár szépen kialakított tűzrakóhely, focipálya.

Mivel előző este nagy bulit csaptunk a Hofgartenben, így a napot csak 11kor kezdtük, akkor is igazából csak Gábor és Feri, akik elmentek fát gyűjteni. Úgy 1kor Anna és én is csatlakoztunk. Meglepően sok ember volt kinn a parkban, jórészt török családok, akik azzal töltik a hétvégét, hogy kijönnek ide családostul, kis grill-felszereléssel, és itt töltik az egész napot. A felnőttek beszélgetnek, a gyerekek játszanak. Már korán felfedeztek minket, mert ellenben velük, mi egy hatalmas bográccsal jelentünk meg. Oda is jöttek sokan, kérdezték mit fogunk főzni, aztán az egyik család mellénk telepedett a kis grilljükkel, jól elbeszélgettek a fiúkkal, a kisgyerekek kíváncsian figyelték, hogyan is készül a Magyar Gulyás!!!!! Ami végül este fél 5-5 körül el is készült, ekkor árnyékba vonultunk (mert sajnos a tűzrakóhelynél nem volt árnyék), jól megkajáltunk, aztán vagy fél kilencig sziesztáztunk egyet. Azért azt meg kell említsem, hogy a kilátás itt sem volt semmi….:-P

A dolgos emberek: Feri, Vilcsi, Petko

Feri, aki nagyon finom gulyást készített.

Nagyon szorgalmas voltam

A kész kaja, és akik cipelik: Lóri és Feri

A csapat: Vilcsi, Vanessa, Anna, Petko, Carola, Gyuri, Feri, Lóri, Andi, Ancsa, és aki nem látszik, mert fotózott: Gábor

Vilcsi pihen és az említett szépséget fotózza.

Wildschönau

Bár a nagy 6órás túra és 1000m magasságkülönbség megtétele után minden tagom sajgott, még az ágyban fekvés is fájt, azért másnap Lóriékkal is útrakeltünk. Lóri, Andi, Anna, Gábor és én alkottuk a csapatot. Niderauból egy hegyi kis szálloda-féleségbe akartunk felmennei, mert Lóri ott fog táboroztatni egy csomó gyereket, és fel akarta mérni a terepet…ja meg ki akarta fizetni annak a 4 kávénak az árát, amit legutóbb elfelejtett !! A terep nem ígérkezett olyan meredeknek, mint előző nap, meg most a botokat sem felejtettük otthon, én azért 10 perc után már átkoztam magam, hogy miért is nem felvonóval mentem fel )) Aztán az első nagy kanyar után el is felejtettem mindent, olyan szép völgy látványa tárult elénk. Később pedig sípályákon (persze most nem voltak havasak, hanem virágos mezők voltak) caplattunk egyre feljebb és feljebb, mígnem elértük a csúcsot, tetején az elengedhetetlen kereszttel, és egy kis kápolnával. Ott megebédeltünk az otthonról hozott finomságokból, majd beültünk annak a bizonyos szállodának a teraszára, ittunk egy sört, és míg Lóri elintézte a hivatalos dolgokat, mi figyeltük a rengeteg sárkányrepülőst, ahogy, mint apró legyek cikáztak az égen. Végül pedig szép lassan legyalogoltunk a faluig. Ez is egy szép kirándulás volt.

Nagyon fáztunk fenn brrrrrrrrrr…

 Tehenek itt is voltak…..

Gábor egy kicsit sáros lett…így jár, aki rosszalkodik )))))